"Képzeld el, hogy egész nap egy húszkilós súly lóg a nyakadban, amit cipelned kell, akármerre mész, akármit csinálsz. Nem teheted le egy pillanatra sem, hiába fáradtál el, hiába érzed úgy, nem bírod tovább. Így nehezedik a György-telep lakóira a szegénység a nap minden pillanatában" – meséli Szőke Tibor kézbesítő körzetének lakóiról. Különös találkozás az övék: a körzeté, ahol senki más nem vállalta a kézbesítői szerepet, és a postásé, aki egészen egyedi módját választotta annak, hogy bebizonyítsa, a szeretet energiái minden közegben működtethetők.

Szőke Tiborral 2015 tavaszán beszélgettünk: azóta szögre akasztotta ugyan a postástáskát, de az, hogy milyen szemmel néz az őt körülvevő világra, mit se változott.

Egy különös ökoszisztéma

Pécs keleti városrészében, a 66-os úttól csupán néhány méterre fekszik a György-telep. Egykor a pécsi bányászélet fontos és előkelő színhelye volt, rendezett utcákkal, virágos kertekkel, takaros házakkal, köztiszteletnek örvendő lakosokkal. Napjainkban, a telep utcáit járva nagy képzelőerő szükséges ahhoz, hogy magunk elé idézzük ezt a letűnt korszakot. Csatangoló gyerekek, romos házak, szeméttel borított udvarok és bizalmatlan tekintetek, a szegénység egyre mélyebb dimenziói fogadják a telepre érkezőt.

Fotó: Kovács Bence

A bányaipar megszűnésével más bányászkolóniákhoz hasonlóan a György-telep is hanyatlásnak indult. Mélyszegénységben élő emberek gyűjtőhelyévé vált, akik különös szimbiózisban élnek a teleppel: egyszerre az otthonuk és menedékük, de sorsuk megpecsételője is egyben, hisz alig létezik kiugrási lehetőség azok számára, akiket ide sodort az élet. A külvilágtól szinte hermetikusan elzárva élik mindennapjaikat, véd- és dacszövetségben, a maguk íratlan szabályaival. Kilátástalanság, keserűség és reményvesztettség jellemzi a telep lakóinak életét. Akad ugyan közöttük, aki még nem mondott le sorsa megváltoztatásának lehetőségéről, de többségüket csak sodródás jellemzi tudatos életvezetés helyett.

A telepen uralkodó viszonyok ismeretében nem meglepő, hogy nem állnak sorba a pécsi kézbesítők a György-telepért. 2014-ben azonban egy fiatal postás, Szőke Tibor önkéntesen jelentkezett a telep frissen megüresedett kézbesítői pozíciójára. Nem volt nehéz dolga, konkurenciája nem akadt. Ekkor még nem sejtette, hogy neki köszönhetően az egész ország megismerheti majd a szebb napokat látott városrész titkait. Egyetlen dologban volt biztos: nem szabad magukra hagyni ezeket a perifériára sodródott embereket csupán azért, mert szociális mintáik kívül esnek az átlagember komfortzónáján.

Hány cédula egy élet?

Négy éve dolgozik kézbesítőként Szőke Tibor. Első önálló körzete Pécs belvárosában volt, ügyfélkörét idős házaspárok, elegáns öltönyösök, szolid családanyák alkották. Ezt a körzetet hagyta a háta mögött a György-telepért. Nem habozott sokat, amikor meghallotta, hogy sok év után újra megüresedik Pécs legproblematikusabb kézbesítői területe. Dacára annak, hogy sokan furcsállták döntését, 2014 januárjában megkezdte első kézbesítői napját a telepen.

Fotó: Kovács Bence

Nem voltak illúziói az új körzetével kapcsolatban, tudta jól, hogy nehéz lesz elfogadtatnia magát a György-telep lakóival. Akadtak is negatív tapasztalatai szép számmal; volt, amikor úgy érezte, mégiscsak túl mély neki ez a víz. Zsigeri optimizmusa azonban újra és újra kimozdította a mélypontokról, mindig akadt valami, ami miatt úgy érezte, érdemes tovább csinálni. Egy köszönöm, egy mosoly, néhány kedves szó. Teltek-múltak a hetek, és megszokták, sőt megkedvelték egymást, ő és a telep. Ma már közeli rokonként, szinte családtagként kezelik őt az ott lakók. Arra a kérdésre, szeretne-e másik körzetet, határozott nemmel felel: „Különös felhő vesz engem itt körül, amit ők táplálnak az egészen sajátos szeretetükkel.”

Emberközpontú, nyitott személyiségén túl különös szokása is segített neki abban, hogy mihamarabb befogadja őt a György-telep. Szőke Tibor ugyanis cédulákat osztogat. Apró, színes papírcetliket, rajtuk egy-egy kézzel írt üzenettel. Nem új keletű szokása ez, már belvárosi körzetében is így köszöntötte az ügyfeleket. Még ma, negyvenezer kiosztott cédula távlatából is emlékszik az öregúrra, akinek átnyújtotta a legelső színes papírdarabot. A cédulákon saját gondolatait olvashatjuk életről, elfogadásról, szeretetről és az önbecsülés fontosságáról.

A György-telepre is cédulákkal felszerelkezve érkezett. Szerette volna a maga módján, a rendelkezésére álló eszközökkel megkönnyíteni az ott élők életét. Munkát szerezni, kölcsönt visszafizetni, iskolába járni helyettük nem tud, egyvalamit azonban megtehet: csepegtethet egy kis optimizmust a mindennapjaikba, segíthet nekik abban, hogy elkezdjenek hinni önmagukban.

Üzeneteivel olyan apró örömet próbál szerezni számukra, ami nem illan el olyan könnyen, mint a szavak, ami maradandó, kézbe vehető, ami segít nekik abban, hogy ha csak egy nappal is, de tovább cipeljék azt a bizonyos húsz kilót. Jó szívvel adja, a lakók pedig örömmel fogadják, sőt mi több, kifejezetten igénylik is a cédulákat. Közel száz gondolat talál közöttük gazdára naponta.

Ide születtem, itt van dolgom

Nem a György-telep volt az első hely, ahol Szőke Tibor testközelből találkozhatott a perifériára sodródott emberek sajátságos viselkedési mintáival, illetve a mélyszegénységre jellemző élethelyzetekkel. A középiskola elvégzése után szociális szervezést és gondozást tanult. Dolgozott idősotthonban ápolóként, ifjúsági irodában szociális segítőként, családgondozó asszisztensként a családsegítő szolgálatnál, illetve két évig felügyelte a pszichiátriai ellátásban a mentális problémákkal küzdők utógondozását. Tett egy rövidebb kitérőt a közfoglalkoztatás-szervezésben is, ahol közmunkásokat interjúztatott, annak az okait kutatva, miért kerültek a közmunkaprogramba, mik a rövid és hosszú távú céljaik. Néhány interjúalanyával később újra találkozott a György-telepen.

Fotó: Kovács Bence

Szociális érzékenysége életének minden szegmensét meghatározza. A jóra való törekvés számára egyfajta küldetés: mindennap azon igyekszik, hogy a maga eszköztárával, egy kis odafigyeléssel, kedves szavakkal szebbé tegye mások életét, ellensúlyozva azt a rengeteg negatívumot, ami körülveszi az embereket. Eszébe sem jut, hogy netalántán külföldön próbáljon szerencsét. Rá itt van szükség, ezeken az embereken kell segítenie,
nem teheti meg, hogy hátat fordít nekik.

Szőke Tibor kisfiúként űrhajósnak készült, felnőve a szeretet két lábbal a földön álló nagykövete lett.

Az interjú a Magyar Posta Világunk és Értékeink című magazinjában jelent meg 2015 nyarán.