"Túl tágas és izgalmas hely a világ ahhoz, hogy csupán egyetlen helyen legyünk otthon benne, ha ugyan mi vagyunk otthon valahol, s nem az otthon van bennünk, amit kicsomagolunk hol itt, hol ott, többé vagy kevésbé. Úgy is mondhatnám: legnagyobb bőröndöm Magyarország (…) »Fogadj szívedbe, édes bőröndöm!«” – írja Parti Nagy Lajos a Hazám című esszégyűjtemény egy darabjában. Nyáridőn mindannyiunkban nagyobb a vágyódás, hogy még többet fedezzünk fel a világból. Vándorolni, úton lenni, megérkezni – minden utazás önmagában egy csoda, amely aztán örökre velünk marad. Egy csoda, amelyben megélhetjük a természet harmóniáját, miközben újra és újra szembetalálkozhatunk saját magunkkal is. Mindehhez pedig még az országhatárt sem kell feltétlenül átlépnünk.
Cikkünkben a Bükk lábához kalauzoljuk az olvasót: egy olyan helyre, ahol egy utazó puszta szállásnál sokkal többre találhat. A Nomád Hotel története egy háromgyermekes édesanyával kezdődött, aki mert nagyot álmodni – idestova négy évtizeddel ezelőtt.
Eger közkedvelt turistacélpont volt már a nyolcvanas években is, nemcsak magyar családok kerekedtek fel megismerni Gárdonyi Géza városát, de külföldi turistabuszok is gyakorta parkoltak a vár alatt. Egy fiatal tanítónő, aki családjával a nagyvárosi értelmiség megszokott életét élte, naponta igazított útba szálláskereső turistákat, miközben harmadik gyermekét babakocsiban tolva a vár környékén sétálgatott. Mivel ekkoriban az állami szálláshelyek mellett más alternatíva nemigen akadt, kézenfekvőnek tűnt számára a gondolat, hogy hatszobás házuk néhány szobáját IBUSZ-szobaként megnyissa a vendégek előtt. A Balogh család három szobával kezdte el tanulni a vendéglátás művészetét: míg Sándor, az apa területfejlesztési főmérnökként dolgozott a megyei tanácsnál, a két nagyobb gyerek pedig iskolába járt, édesanyjuk, Klári igyekezett minden fronton, még ha a vendégek számára csupán napokra is, de igazi otthont teremteni.
Az édesanya vállalkozó szelleme hamar kinőtte a néhány szobát, a növekedésre pedig remek alternatívát nyújtott egy a szomszédos Noszvajon található üres telek. A De la Motte-kastély szomszédságában fekvő területre tízszobás panziót álmodott a család. Eleinte számos kétkedéssel találkoztak a falusiak részéről, alig több mint egy tucat magánpanzió működött csak az országban akkoriban, a falusi turizmus fogalmát pedig még hírből sem ismerték. Az 1985-ben nyitott panzió azonban hamar bizonyította a környékbeliek számára, hogy van létjogosultsága a Balogh család elképzeléseinek. Az évről évre bővülő, alakuló szálláshely rövid időn belül stabil törzsközönséget tudhatott magáénak, Klári pedig az otthonos vendéglátás fogalomkörét egy étteremmel is kibővítette, ahol ő maga főzött mindennap a vendégeknek, friss falusi alapanyagokból.
Tíz év alatt nőttek túl a panzió adta lehetőségeken. Amikor a faluvezetés a kilencvenes évek elején pályázatot írt ki kemping létesítésére a Noszvaj melletti Kánya-patak völgyében, egy pillanatig sem haboztak, noha a terület akkor még szemétlerakóként funkcionált, a család tagjai közül pedig senki nem töltött még el kempingben egyetlen éjszakát sem. Több mint egyévnyi tereprendezés után, 1995-ben kinyitott a Nomád. Akárcsak korábban, ezúttal sem ragaszkodtak a bevett normákhoz, a kempinget hamarosan étteremmel, majd recepcióval és szobákkal bővítették. Minden évben változtattak valamin, aszerint, hogy a vendégeknek éppen mire volt szükségük: Klári álmodott, Sándor pedig beindította a betonkeverőt. Húsz év munkájának köszönhetően ma egy otthonos, zegzugos, minden szegletében eredeti hotel várja a vendégeket.
A szülők ugyan három évvel ezelőtt nyugdíjazták magukat, három gyermekük változatlan szellemiséggel navigálja tovább a Nomádot újabb fősodrok felé. Gábor, Barbara és Sándor belenőttek a vendéglátás lélektanába. Eleinte a választott szakmájuk mellett dolgoztak együtt a szüleikkel, de hamarosan mindannyian feladták a munkájukat, és ez lett az életük. Igazi szerelemmunka ez, és ebben a szerelemben rejlik a Nomád legnagyobb titka,
ettől válik szinte második otthonná generációk számára. A hotel 21 szobája közül keresve sem találnánk két egyformát: az eklektikus enteriőrökben számtalan stílus keveredik. A régi bútorok iránti erős családi érdeklődésnek köszönhetően minden szoba más és más világokba repít, a színek és a hangulatok között mindenki megtalálja a kedvére valót. Aki pedig másfajta újdonságra vágyik, náluk ő is jó helyen jár. A fás-bokros udvaron Magyarország 2013 óta első glampingje várja azokat az utazókat, akik tágítani szeretnének kicsit a komfortzónájukon. A különleges, épített sátorok a kemping és a hotelszoba különleges fúzióját adja, a természetközeliséget 21. századi kényelemmel házasítva.
Mi fán terem a glamping?
A glamping izgalmasan ötvözi magában a sátorozás hangulatát és a modern kényelmi lehetőségeket. A szó az angol glamour (fényesség, ragyogás) és camping szavak összevonásával keletkezett, és olyan kempingezést jelöl, ahol ugyan sátorban hajthatjuk álomra a fejünket, mégis hangulatos és kényelmes bútorok vesznek bennünket körül. „A luxusszafarik világát szerettük volna házasítani a Bükk szépségével. Idegenvezetőként többször is laktam sátrakban Afrikában és Indiában, azt az életérzést szerettem volna itthon is meghonosítani” – meséli Barbara, amikor arról kérdezzük, honnan ered a glamping ötlete. „Ugyan tőlünk nyugatabbra, különösen Angliában, az elmúlt évtizedben indultak virágzásnak az ilyen típusú szállások (külföldön akadnak olyan verziók, ahol a sátor mellé még komornyik is dukál), maga a műfaj régi gyökerekre tekint vissza. Széchenyi Zsigmond Năhar című könyvében például aprólékos részletességgel festi le az indiai tigrisvadásztábor kiépítését, az uralkodó számára luxuskényelmet biztosító bútorzatát.” A glampingtörténelem egyik legextravagánsabb példája is a régmúltba vezet: 1520-ban VIII. Henrik angol és I. Ferenc francia király Flandriában, az Aranybrokátok mezején tartottak külpolitikai találkozót, amelyhez 2800 sátrat állítottak fel és rendeztek be, a szökőkutakat pedig borral töltötték meg.
"A vendéglátás szó számunkra csupán az évszázados tradíciók alapján értelmezhető: úgy várjuk a vendégeket, ahogy annak idején egy családi fogadó tárta szélesre az ajtaját a napok óta postakocsin zötykölődő, fáradt utazók előtt. Finom ételekkel, kényelmes ágyakkal, nyugodt környezettel. A vendégeink az életünk szerves részévé váltak, akad közöttük olyan, akit évtizedek óta ismerünk, megosztják velünk az örömüket, a bánatukat, elmesélik, éppen hogyan alakul az életük. Mi pedig odafigyelünk rájuk, segítünk nekik abban, hogy egy kicsit lelassulhassanak, és a hátuk mögött hagyják a mindennapok nyűgeit. A múltunk, a családunk egy olyan erő, amely folyamatosan mozgásban tart, amelyből mindig lendületet tudunk meríteni – meséli Barbara, a középső Balogh gyerek. – Ez számunkra nem munkahely, itt mi magunk is otthon vagyunk – együtt nőttünk fel ezzel a hotellel, és a részeivé is váltunk, kiteljesedtünk általa. A bátyám a fejlesztő erő, édesapánk vérét örökölte, legújabb, merész konténerházunkat is az ő képzelete hívta életre. Mi ketten, Sanyával, az öcsémmel inkább az anyai nyomdokokban haladunk, és az ő köpönyegéből kibújva visszük tovább a vendéglátás, az otthonteremtés
művészetét.
Elhivatottságuk túl is nőtt a Nomád falain. Barbara 2009-ben hívta életre a Stílusos Vidéki Szállodák Szövetségét, nem kisebb céllal, mint hogy összegyűjtse az ország azon szállodáit, amelyek hozzájuk hasonló módon és méretben gondolkodnak a vendéglátásról. Azokat, akiknek meggyőződésük, hogy óriási felelősség vendégül látni valakit, hogy a vendéglátóipar egy rémes szó, és hogy merni kell újabb és újabb ötletekkel előállni a minél színesebb élmények érdekében. A Stílusos Vidéki Szállodák sikerén felbuzdulva hamarosan megszületett a Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalma is, amelynek égisze alatt olyan éttermeket találunk, amelyek laza, családias hangulatban, ugyanakkor magas minőségben szeretnék megőrizni, illetve kiszélesíteni a magyar gasztronómiai értékeket, és akik hisznek a szívből jövő vidéki vendéglátásban.
A szöveg a Teva Magyarország Orvosok című magazinjában jelent meg 2017 nyarán.
